A strassbourgi útjaim mindig valami emlékezetessel gazdagítják élettapasztalataim: nem is csoda, hogy már másodjára a Strassbourg és Niederbronn között közlekedő TER Alsace-on írok bejegyzést.
A történet ezúttal olyan szórakoztató, mint tanulságos. Ça veut dire> aki nem találja szórakoztatónak, az a tanulságait se lesz képes levonni, minden bizonnyal.
Azután, hogy minden nehézség ellenére sikerült az utazáshoz szükséges jegyet beszereznem (kártyával – a kalauznál), filmet akartam nézni, de több helyütt is túl nagy volt a zaj, így úgy gondoltam, egyelőre eltolom a filmezést (akármilyen jó is a Félkegyelmű 2003-as változata, illetve pontosabban azért, mert olyan jó), és profitálok a frissen, ma éjszaka eltöltött Harry Potter 24 nyelven c. gyűjteményből.
Ám váratlan események megszeppentettek: néhány cigánygyerek, akik akkora zajt csináltak, mint egy raj, sikeresen megostromolta a kocsimat. Beletorpantam, azt mondtam neki: Na, nesze neked gép a vonaton, filmezés, nyelvtanulás...
Ismerve az otthoni helyzetet, már azzal számoltam, hogy sötétebb bűrő testvéreink az én pénzemen utaznak, sőt még meg is fosztanak ügyesen egytől s mástól.
De micsoda meglepetés! Amikor azt hittem, indulunk is, iderohant a kalauz bácsi, el mellettem és egy nem túlságosan hosszú ideig tartó szócsata után kiszálltak az általam félt alanyok, és kalauz bácsi azt mondta, On peut y aller.
Otthon velük is on aurait pu y aller. De itt nem.
Itt egy (legalábbis láthatóan) nemigen erős, szelíd, ráadásul szemüveges ember sem fél a cigánybandától.
Én igenis féltem – nem mentem oda segíteni. Az egy másik kérdés, hogy nem is lett volna jogom hozzá. Azért másik, mert nem a jogom hiányánál fogva nem meentem oda.
Hanem a félelemnél fogva.
Hiába van Karácsony első napja...hiába vagyok Elzászban.
Vannak dolgok, amelyek nem változnak.
És amikor utána elbeszélgettem a kalauz bácsival a történtekről – méghozzá az ő kezdeményezésére – és kiderült, hogy marokói származású, tehát magrabi – föltettem magamnak a kérdést: Ő is külföldi. De ő miért nem fél?
A cigányok utána küvekkel dobálták a vonatot. De nem az ablakot.
Vagyis: hiába próbálkoznak itt is, mint otthon – itt azért megvan a tisztelet, nevezzük akár félelemnek is – az ő részükről.
Itt az emberek határozottan lépnek föl ellenük, nem szórakoznak. Nem félnek attól ,hogy rasszistáknak nevezik óket, mert a jog oldalára állnak.
Egyúttal a cigányok egyike se azzal fenyegetőzik, hogy elmegy Strassbourgba és elpanaszolja baját a nemzetközi bíróság elé.
Mégpedig azért nem, mert csak öt eurója van, és azzal nem tud Reischoffenbőll Strassbourgba utazni.